< Nevek, címek >
Választások előtti apróságok.
Ennek a kifejezésnek nagy előnye, hogy mutatja, miként lehet pénzt csorgatni, ami a szegény embernek könnyítést jelent az előző évek nyomora után. Plusz szavazatokat fog ez hozni a nagyhatalmú FIKUSZ pártnak 2026 áprilisában. Nyilvánvalóan ez a cél, mindenki láthatja.
A másik előny, hogy olyan túlságosan azért nem erőltetik meg magukat annak tekintetében, hogy másfél év alatt átlagosan több, mint duplájára emelkedtek az élelmiszer árak. A papíráru pedig még ennél is jobban. Ezért nem nevezhetjük nagydolognak ezt az eseménysorozatot, vagy inkább próbálkozásokat.
Ha már átnéztük az előnyöket, tegyük ugyanezt a hátrányokkal is. Ezek közül az egyik éppen abban áll, hogy a mély szegénységben élő réteg, ami sok embert foglal magában országos szinten, nem fog a megélhetési küszöb közelébe sem kerülni, nem hogy meghaladja azt akár egy hajszányival is.
A másik hátrány, hogy a nagyon fontos dolgok tekintetében nem csinál a FIKUSZ párt semmit, sőt még ront a dolgokon. Teljes a félrevezetés. Az EU-val való kapcsolatról már ne is beszéljünk, és folytathatnánk még ezt a sort nagyon hosszú időn keresztül, de a nyugalmunk megőrzése érdekében ne tegyük.
Hírek
Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...
A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...
Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...
Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...
Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...
Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...