< Nevek, címek >
Önostorozás.
Ennek a kifejezésnek nagy előnye, hogy mutatja, miként bünteti magát valaki, vélt vagy valós okok miatt. Szerencsére ez többnyire csak elméletben történik. Többen hajlamosak arra, hogy úgy érzik, keveset értek el az életben és sokkal nagyobb célokat tűznek ki maguk elé, messze vannak még az elégedett állapottól.
A másik előny, hogy páran olyan magas mércét állítanak fel önmaguk számára, aminek teljesítése sokszor szinte lehetetlen feladatnak bizonyul. Szerencsére van, aki szerényebb teljesítménnyel is beéri. Az alkotás és a viszonylag magas pozíció, valamint a tanulás és a megfelelő műveltségi szint elérése van általában a figyelem központjában.
Ha már elsoroltuk az előnyöket, tegyük ugyanezt a hátrányokkal is. Ezek közül az egyik éppen abban áll, hogy néhány ember megfelelően tanul, teljesít az élet egyéb területén is, de ezt annyira kevésnek találja mégis, hogy folyamatosan elégedetlen.
A másik hátrány, hogy ezt a cselekedetet bizonyos országokban ténylegesen hajtják végre egyes emberek önmagukon. A legtöbb esetben korbács igénybe vételével. Az egyik filmben Törökországban láthattunk ilyet.
Ha valaki túlságosan szerény, az sem mindig teljes mértékben helyes, továbbá tisztában kell lenni a korlátokkal is.
Hírek
Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...
A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...
Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...
Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...
Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...
Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...