< Nevek, címek >
Majrés főnök.
Ennek a kifejezésnek nagy előnye, hogy mutatja, miként tud egy vezető beosztásban lévő ember félni. Több mindentől lehet rettegni végtelenül sok kategóriában és különböző helyzetekben. Például jelenleg a nagyhatalmú FIKUSZ párt vezére tart tőle, hogy elveszíti a 2026-os választásokat, amire van is esélye.
A másik előny, hogy ilyen esetben az aggodalom hatására szinte minden eszközt bedob, akár van valós alapja az állításának, akár nincs még csak köze sem a valósághoz. Ilyen most az új adórendszerrel való ijesztgetés, amit szerinte a legnagyobb ellenzéki párt fog bevezetni, ha hatalomra kerül.
Ha már foglalkoztunk az előnyökkel, tegyük ugyanezt a hátrányokkal is. Ezek közül az egyik éppen abban áll, hogy az első szót inkább a szlengben szokás használni. Gyakrabban kerül szóba a beijedt kifejezés. Ritkábban a „be van tojva” mondatot is emlegetjük. Ez a mostani helyzetnél is megállja a helyét.
A másik hátrány, hogy jó lenne, ha elfogadná a vezér azt a tényt, hogy lejárt az ideje. 16 év nem csak, hogy elég volt, hanem inkább túl soknak nevezhetjük. Egyébként is a változtatásra általában komoly szükség van, nem kizárólag ezen a területen.
Hírek
Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...
A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...
Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...
Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...
Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...
Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...