< Nevek, címek >
Református Egyházi szégyen.
Ennek a kifejezésnek nagy előnye, hogy mutatja, miként lehet a Református Egyházra országos nagy szégyent hozni, ami felett egy jó érzésű ember nem tud eltekinteni. Esetünkben Buldog Zoltán püspöknek nevezett egyénről van szó. Kegyelmet intézett egy pedofil bűnözőnek. Nem is tagadta, de csak egy halovány beosztásáról mondott le.
A másik előny, hogy bemutatja, miként tud valaki olyan mélyre süllyedni, hogy már nincs is lejjebb. A jól fizető magas rangjáról természetesen nem mond le, bármilyen nyomás is nehezedje rá. Ebben a nagyhatalmú FIKUSZ párt jelentős segítségére számíthat, ami őket is minősíti. Más kérdés, hogy egy ilyen jellegű botrány után a nagyvezérnek is két napon belül le kellett volna mondani.
Ha már kiveséztük az előnyöket, tegyük ugyanezt a hátrányokkal is. Ezek közül az egyik éppen abban áll, hogy nálunk ilyesmi előfordulhat. Más országokban ilyenkor a vezér azonnal távozik a bandájával együtt. Legalább ebben különleges a mi országunk. A világ szégyeneként lehet tetszelegni, de ezt már lassan kezdik megszokni a környező és a távolabbi országok egyaránt.
A másik hátrány, hogy semmit sem tehetnek az emberek annak érdekében, hogy a szemetet eltakarítsák. Hiába a rengeteg tiltakozás. A lemondás követelése is, pedig ezt a petíciót neves emberek is aláírták.
Hírek
Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...
A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...
Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...
Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...
Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...
Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...