< Nevek, címek >
Nevetséges kamupárt.
Ennek a kifejezésnek nagy előnye, hogy mutatja, miként lehet pártot alapítani minden komoly célt, vagy elgondolást nélkülözve. Elég utánozni az egyik folyóról elnevezett pártot és máris megvan a teljesen hasonló elnevezés. Az engedélyt mindenképpen megkapják a nevetségesség tényétől függetlenül.
A másik előny, hogy ezáltal még jobban megtudják osztani az ország szavazó táborát. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a nagyhatalmú FIKUSZ párt malmára hajtják majd a vizet a 2026-os választás alkalmával, amire szükség is lehet, adott esetben, mivel nem tud a kormányzó párt különösebb fölényt felmutatni, az előrejelzések alapján.
Ha már kielemeztük az előnyöket, tegyük ugyanezt a hátrányokkal is. Ezek közül az egyik éppen abban áll, hogy nem volna szabad a pártalakítást finanszírozni minden komoly kikötés nélkül. Egyet gondolnak, és máris alakul egy új párt, függetlenül attól, hogy már így is jóval több van a kelleténél.
A másik hátrány, hogy mindig akad pár ember, aki elhiszi, hogy van értelme ennek az egésznek és így a tagság létszáma, ha lassan is, de elkezd emelkedni a választásokig hátra lévő nem egészen 11 hónapig, megvalósítva az alapvető célt.
Hírek
Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...
A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...
Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...
Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...
Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...
Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...