Ennek a kifejezésnek nagy előnye, hogy mutatja, miként válhat egy sportág majdnem unalmassá. Norvégia valamennyi összecsapását olyan fölénnyel nyeri, hogy akár már az első mérkőzés előtt oda lehetne adni nekik az aranyérmet. A legtöbben még 8-10 gólra sem bírják megközelíteni. Van, akiket csúfosan győznek le.

Elveszíthetik a nézők az érdeklődésüket, ha mindig ugyanaz a csapat győz. Ez a nemzet nem csupán technikailag képzett, de a szerencsével sem áll hadilábon. Mindezeken felül olykor még némi bírói segítséget is kap olyan esetekben, melyek vitásnak minősülnek.

Ha már kielemeztük az előnyöket, tegyük ugyanezt a hátrányokkal is. Ezek közül az egyik éppen abban áll, hogy nem Norvégia hibáztatható, hanem a többi nemzet csapata, edzői, mert nem bírnak lépést tartani a mai kézilabda szintjével, sem gyorsaságban, sem egyéb módon.

A másik hátrány, hogy a szakvezetők néha a tükörbe nézhetnének, hogy mennyire felel meg a világnak a munkájuk. A Televízióban látottak alapján aligha lehet elégedett a közönség. Nekik persze feltételezhetően más a véleményük. Az sem feltétlen igaz, hogy szegényebb a játékos állományuk, vagy az országuk népessége nem elegendő.