MENÜ

< Nevek, címek >

Mi
köze ennek a bogárnak, mihez?

 

Vészkapus.

 

Többen azt hihetik, hogy ez a kifejezés nem takar valós személyt. Az igazság az, hogy a sport területén, azon belül a kispályás fociban, van ilyen besorolás.

A kifejezés nagy előnye, hogy mutatja a kapus eseti fontosságát. Egészen pontosan azt a tényt, hogy amikor az ellenfél több góllal vezet, le kell hozni a kapust a mezőnybe, hátha nagyobb létszámmal, ki tudnak egyenlíteni.

A másik előny, hogy többen felkapják a fejüket erre a szóra, mivel kiemelkedően feltűnő kifejezésként tarthatjuk nyilván az események folyamán.

Ugyanakkor említést kell tennünk a hátrányokról is. Nevezetesen, hogy első hallásra nem világos a szó teljes értékű jelentése.

A másik hátrány, hogy sokan megijedhetnek, ha figyelnek a szóra, hogy mekkora nagy baj lehet valahol, mert a vész szó ezt is takarhatja.

Sok helyen a portást is kapusnak nevezik, tehát nem biztos, hogy mindenkinek első hallásra a sport jut az eszébe. Könnyen tarthatnak attól, hogy egy intézményben van baj és a portás ezt a helyzetet igyekszik javítani azzal, hogy megvédi a portán az intézményt illetéktelen behatolóktól, vagy más személyektől, akiknek nem szabad belépniük erre a helyre.

 

 

 

Hírek

  • Az Eger név
    2013-10-18 05:21:00

    Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...

     

  • Milyen elnevezés a panzió
    2013-10-03 22:08:18

    A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...

     

  • Az inox elnevezés
    2013-09-27 22:09:49

    Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...

     

  • Szerencsés név-e a Sárospatak?
    2013-09-20 23:33:50

    Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...

     

  • Jó név-e a Békaugró Dűlő
    2013-09-15 10:52:25

    Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...

     

     

  • Jó név-e a Kutyazsír Kft.
    2013-08-27 19:39:45

    Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...

Asztali nézet