MENÜ

< Nevek, címek >

Mi
köze ennek a bogárnak, mihez?

 

Üzemorvos.

 

Gyakran használt elnevezés ez. Nagy vállalatok gyógyító emberéről van szó, elsősorban.

A név egyszerű és ezért könnyen kiejthető és megjegyezhető.

Más kérdés, hogy mennyire előnyös, figyelembe véve a nagy átlagot.

Maga az üzem kifejezés, száraz szó, nem is igazán tükrözi a munkahelyek többségének hangulatát, külső kinézetét és belső akusztikáját. Már csak azért sem, mert erről a szóról a legtöbb embernek az jut eszébe, hogy az ilyen nevű helyeken csak ész nélkül gürizni lehet, nagyon ritka és rövid pihenőkkel, pedig tudjuk, hogy nagyon sok, homlokegyenest más munkahelyeken lehet gyakorolni a hivatást. Ezek felsorolására most természetesen nem térünk ki.

Aki a borsodi megyeszékhelyen keres üzemeorvost, annak: üzemorvos Miskolc.

Az imént felsoroltak, a kifejezést hátrányosan érintik. Nézzük meg ezzel szemben az előnyeit is. Minden bonyodalom nélkül közli a szó az egyszerű tényt, még akkor is ha nem feltétlen emeli ki a gyógyító személy fontosságát. Az egyszerűséget a legtöbb ember sokkal jobban kedveli, mint a felesleges szavak használatát, sok esetben csak azzal a céllal, hogy teljen a papír vagy éppen az idő. A köznapi életben röviden és egyszerűen kell írni és beszélni, ha egy mód van rá.

Mindent összevetve, szokásunk szerint, valós tény, hogy az elnevezés alapszinten megállja a helyét.

Ha engem kértek volna fel a kifejezés megfogalmazására, valószínű, hogy nem teljesen ezt a szót terjesztettem volna fel. Kissé hosszabb lett volna, de talán némileg célratörőbb.

 

Asztali nézet