MENÜ

< Nevek, címek >

Mi
köze ennek a bogárnak, mihez?

 

Ezt az elnevezést egy Betéti Társaság kapta. Fő tevékenységi körük: műanyag tasakok gyártása és nagykereskedelmi forgalmazása. Kisüzemük, Fürtöskén folytatja tevékenységét, húsz embert foglalkoztatnak, különböző méretű tasakok gyártási munkálataira, csaknem valamennyien megváltozott munkaképességű dolgozók.

 

A készárut, négy kis terítő autó hordja szét, Bogyóhegy és vonzáskörzetébe, a boltoknak.

 

A név megválasztásának nagy előnye, hogy az első szó tartalmazza az alaplényeget, azaz a gyártott termék nevét. A második kifejezés, mint dátum, az alapítás évét foglalja magába. Ez is jó, mert így láthatják a vásárlók, hogy a vállalkozás nem kezdő, tapasztalatlan, mert már több mint öt éve a piacon van, és jól működik.

Magyarországon több, műanyag tasak gyártó vállalkozás működik.

Az egyszerűség és célratörőség is az előnyök sorát hosszabbítja, azzal együtt, hogy talán még elbírt volna egy kis kiegészítést.

 

Néhány szót ejthetünk a cég nevének hátrányáról is, bár ez nem igazán számottevő. Sokan túl egyszerűnek, szinte már tréfásnak tarthatják a névadó szót. Úgy gondolhatják, hogy egy komoly vállalat viseljen dörgedelmes, figyelemfelkeltő, és ha lehet, különleges nevet. Ezáltal vevőcsalogatóbb formát ölt.

 

Összességében, azonban én, személy szerint, semmi kivetnivalót nem találok a név megválasztásán, tehát megfelelő.

 

Asztali nézet