MENÜ

< Nevek, címek >

Mi
köze ennek a bogárnak, mihez?

 

Soros gyalázók.

 

Ez a kifejezés manapság rendkívül aktuális. Főleg azért, mert ha bekapcsoljuk a televíziót, abban a pillanatban Soros György nevét halljuk és persze szidalmazzák, gyalázzák.

Ennek a két szónak egyik előnye, hogy megmutatja azt, hogy mi köti le az unatkozó közvéleményt. Ha valakit lehet büntetlenül mocskolni, azt a korlátolt népség maximálisan kihasználja, sőt az unalomig ismétli.

Talán nem is helyesen van felírva ez a gondolat. A pontos kifejezés, az lenne, hogy Sorost gyalázók.

A másik előny, hogy ebben a formában mutatja, mennyire várják a sorukat azok, akiknek legfőbb szórakozása találni egy főbűnöst, mindenért őt okolni, még azért is, amihez még a legelvetemültebbek szerint sem lehet köze.

Hátránynak számíthat az előbbiekben említett tény, miszerint a helyes kifejezés akkor jelenik meg, ha azt kiegészítjük a t betűvel.

Szintén hátrányként vehetjük figyelembe, hogy nem tudjuk belőle kideríteni a hátteret, amiért egyáltalán ez a téma szóba került az első időkben. Egyébként a választási kampány fő részét képezi. Az, hogy az egésznek szinte semmi valóságalapja nincs, semmit sem számít.

Ha összefoglaljuk a dolgokat, kijelenthetjük, hogy egyes embereknek elég, ha valakinek árthatnak, máris lecsapnak a lehetőségre.

 

 

 

Hírek

  • Az Eger név
    2013-10-18 05:21:00

    Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...

     

  • Milyen elnevezés a panzió
    2013-10-03 22:08:18

    A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...

     

  • Az inox elnevezés
    2013-09-27 22:09:49

    Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...

     

  • Szerencsés név-e a Sárospatak?
    2013-09-20 23:33:50

    Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...

     

  • Jó név-e a Békaugró Dűlő
    2013-09-15 10:52:25

    Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...

     

     

  • Jó név-e a Kutyazsír Kft.
    2013-08-27 19:39:45

    Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...

Asztali nézet