MENÜ

< Nevek, címek >

Mi
köze ennek a bogárnak, mihez?

 

Népjóléti Vasútvonal.

 

Ezzel a címmel írt egy cikket Morgó Kázmér, a „Megmagyarázott lopások” című havilapban, melyet nemrégiben tiltottak be.

Az írás rövid lényege, hogy Ocsmány Viktor megállapodott Bakatoku Fosato kínai kormányfővel egy vasútvonalról, mely a nagyhatalmú FIKUSZ párt szerint a nép érdekeit szolgálja, és hamarosan megtérül az ára. Arról nem beszélt, hogy a beruházás fő végrehajtója Mégszaros Lőrinc lesz, keresve ezzel párszáz milliárdot.

A kifejezés nagy előnye, hogy rámutat a lényegre, miszerint a beruházás egyedüli célja a korrupció folytatása, népjóléti formába burkolva.

Szintén előny, hogy megmutatja a népnek, hogy semmi sem változott, ha esetleg fog is, az még rosszabb helyzetet idéz majd elő.

Morgó Kázmért, egyébként szökésének ideje alatt, távollétében ítélték el.

A hátrányokról is kell ejtenünk néhány szót. Nem biztos, hogy mindenki teljesen érti a célzást ebből a két szóból, mert ahhoz ismerni kell a történetet.

Továbbá az is hátrányként említhető, hogy nem tartalmaz alapinformációt a témával kapcsolatban, bár ez egy rövid cím esetében rendkívül nehéz is lenne.

A gazdagok további gazdagodása FIKUSZ berkekben egy pillanatig sem volt kétséges és a változásra sincs remény.

 

 

Hírek

  • Az Eger név
    2013-10-18 05:21:00

    Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...

     

  • Milyen elnevezés a panzió
    2013-10-03 22:08:18

    A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...

     

  • Az inox elnevezés
    2013-09-27 22:09:49

    Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...

     

  • Szerencsés név-e a Sárospatak?
    2013-09-20 23:33:50

    Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...

     

  • Jó név-e a Békaugró Dűlő
    2013-09-15 10:52:25

    Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...

     

     

  • Jó név-e a Kutyazsír Kft.
    2013-08-27 19:39:45

    Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...

Asztali nézet