MENÜ

< Nevek, címek >

Mi
köze ennek a bogárnak, mihez?

 

 Emődi tehéntánc.

 

Sokan csak nevetnek ezen a kifejezésen, azt gondolva, hogy ilyen cselekmény nem létezik. Teljesen igazuk van. Valóban nem arról van szó, hogy az Emőd nevű községben táncolna egy tehén.

Ez az elnevezés egy étel neve. Alapjaiban húst tartalmaz burgonyával, csak speciálisan elkészítve, ahogyan a szakács a névhez illően eltervezte.

A kifejezés nagy előnye, hogy a mai, alapjaiban szomorú hangulatban derűt kelt az emberekben. Amint meghallják, rögtön nevetni kezdenek, mert elképzelik, hogy Emődön hogyan táncolhat egy vagy több tehén.

A másik előnye, hogy egyszerű kifejezés. Nem igényel különösebb töprengést a megfejtése.

Azonban pontosan ebben rejlik a hátránya is, mert mondhatjuk azt, hogy bizonyos mértékig megtévesztő.

Csak azok tudják, hogy nem a hangzásnak megfelelő tartalomra kell gondolni, akik ismerik ezt az ételt, mely főleg az Emődhöz közeli helységek étlapjain található meg.

Szokásos összegzésünk során tehát megállapíthatjuk, hogy nem minden teljesen jó akkor sem, ha mulatságos elnevezésű, ezáltal jó kedvre sarkall, mert alapjaiba véve megtévesztő.

Szerencsére nem tartalmaz olyan fontos információt, ami lényegi kérdésekben döntő lehetne, így ezt a kis félreértést felfoghatjuk szórakozásnak is.

 

 

 

 

Hírek

  • Az Eger név
    2013-10-18 05:21:00

    Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...

     

  • Milyen elnevezés a panzió
    2013-10-03 22:08:18

    A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...

     

  • Az inox elnevezés
    2013-09-27 22:09:49

    Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...

     

  • Szerencsés név-e a Sárospatak?
    2013-09-20 23:33:50

    Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...

     

  • Jó név-e a Békaugró Dűlő
    2013-09-15 10:52:25

    Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...

     

     

  • Jó név-e a Kutyazsír Kft.
    2013-08-27 19:39:45

    Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...

Asztali nézet