MENÜ

< Nevek, címek >

Mi
köze ennek a bogárnak, mihez?

 

Átfogó befogó.

 

Ez a kifejezés önmagában több féleképpen értelmezhető. Paszuly Hektor esztéta azonban speciális értelmezést adott neki az „Anyósiszonyat” című heti lapban, melyben megjelent ez a kis szösszenet.

Az írásban azt taglalja, hogy ha egy anyós átfogóan, azaz teljes mértékben befogja a száját, akkor békesség lesz a családban. Hozzá tette, hogy ezt elérni szinte reménytelen.

A kifejezés előnye, hogy az első szó nagymértékű tényre utal, míg a második rész egy határozott cselekményt kíván rögzíteni.

Továbbá a hangzása felkeltheti a figyelmet, ezáltal többen olvashatják a cikket.

Ugyanakkor szót kell ejtenünk a hátrányokról is. Az egyik, hogy egy mértani kifejezéssel is összetéveszthető a második szó. A másik dolog az, hogy ezt a két kifejezést együtt nem igazán szokták alkalmazni. Más szóhasználat is megfelel a cél hangsúlyozására.

Rengeteg ember osztja Paszuly Hektor véleményét, ennek ellenére nem engedélyezték a leírás továbbfejlesztését. A pontos okok nem közismertek. Lúzer János Fikusz párti főmufti keze is benne volt a dologban, állítólag. Ragály Antal lakásnagyobbító politikus sem helyeselte a leírtakat.

Gyufás Ferenc ellenzéki vezető kijelentette, hogy ha a lap a nagyhatalmú FIKUSZ párt tulajdonában van, akkor meg kell szüntetni még akkor is, ha igazságokat írnak benne.

 

 

 

 

Hírek

  • Az Eger név
    2013-10-18 05:21:00

    Egy vélemény erről a város névről. Önmagában milyen hatással van egy városra az, hogy Eger a neve? tovább...

     

  • Milyen elnevezés a panzió
    2013-10-03 22:08:18

    A panzió szóról legtöbb embernek egy barátságos szállás jut eszébe. De ez e a legjobb kifejezés ennek a tartalomnak az elnevezésére? tovább...

     

  • Az inox elnevezés
    2013-09-27 22:09:49

    Mennyire jó elnevezés a rozsdamentes acél felülettel bíró eszközök megjelölésére az inox szó? tovább...

     

  • Szerencsés név-e a Sárospatak?
    2013-09-20 23:33:50

    Ez egy gyönyörű település neve, amelyet a Bodrog parti Aténnak is neveznek. De a Sárospatak sem hangzik rosszul, pedig ha bele gondolunk, önmagában egy sáros patak nem is olyan szép. tovább...

     

  • Jó név-e a Békaugró Dűlő
    2013-09-15 10:52:25

    Ez egy földrajzi elnevezés, tehát nem annyira mint egy cég esetében, de azért lehet jelentősége annak, hogy jól hangzó e egy terület neve vagy sem. A turizmus szempontjából sem mindegy. tovább...

     

     

  • Jó név-e a Kutyazsír Kft.
    2013-08-27 19:39:45

    Vajon jó név-e ez egy húsüzemnek? Hát első ránézésre nem túlságosan, de azért részletesebben is kielemezzük a dolgot. tovább...

Asztali nézet